nihilak

Idén már 21 éve játszom mindenféle zenekarokban, és ez idő alatt természetesen rengeteg bölcsesség ragadt rám. Hiteles arc vagyok, mert régóta csinálom, természetesen csak a pénzért és az ingyenpiáért.  Mint mindenki tudja, a kor mifelénk érdem, nem állapot, ezért hasznos tanácsaimat most megosztom a fiatalabb zenészgenerációval is, hogy nekik már kikövezett út vezessen a siker és dicsőség márványcsarnokába. Remélem, értékelik majd a segítségemet, és amikor már reszkető kezű vén hülye leszek, kultikus arcként fognak emlegetni olyan interjúkban, amiket a közvetlen barátaikon kívül még legalább negyvenhatan elolvasnak. Ha nekem ilyen szerencsém lett volna húsz éve, még Dickinsont is elküldeném a picsába. Íme összegyűjtött életbölcsességeim, csak itt, csak most, csak nektek. 

1.  Aki A-t fog, fogjon B-t is.
2.  Alkalom szüli a basszert.
3.  Ki korán kel, az tegnap este nem játszott.
4.  Szegény zenészt még a kábel is húzza.
5.  Sok bőgőnek sok az alja.
6.  Jobb ma egy riff, mint holnap egy szóló.
7.  Kicsi a kombó, de hangos.
8.  Ha megdobnak húrral, dobd vissza sörrel.
9.  Minden zenész a maga bandáját dícséri.
10. Zenészbe nem üt a kidobó. Csak néha.
11. Te sem vagy jobb Deák Bill vásznánál.
12. Nem erőszak a Dismember.
13. Magad uram, ha roadod nincs.
14. Aki zenekarozik, nem ér rá pénzt keresni.
15. Ember embernek Akela.
16. Ember tervez, turnébusz végez.
17. Többet ésszel, mint hangerővel.
18. Fából metálvilla.
19. Ameddig csak fizetgetnek, addig mi csak játszogatunk.
20. Egyik fülén be, a másikra úgysem hall.
21. Szólóhoz írja a nótákat.
22. Gyakorlat teszi azt a zenészt, akit a lustábbak utálnak.
23, Hosszú haj, rövid ital.
24. Halál ellen nincs Schuldiner.
25. A hallgatás nem beleegyezés, hanem visszanyelt kurvaanyázás.
26. Addig hántsd a hárfát, amíg hámlik.
27. Ahány klub, annyi szopás.
28. A jogdíj pénz.
29. Jobb száz irigy, mint egy Sunn O))))).
30. A zenekar sem siet, csak késik.
31. Mindenütt jó, de a legjobb Quorthon.
32. Amit jókedvvel teszel, arról otthon kussolsz.
33. Madarat tolláról, gitárost gitárjáról.
34. Jó intró fél siker.
35. Vendéglistásnak semmi se drága.
36. Kölcsönláda visszajár.

Újonnan indult rovatunkban a világ valaha volt legjobb zenekarának, a Varsonak állítunk emléket. Tavaly úgy gondoltam, hogy érdemes lenne felvenni azokat a számainkat is, amelyek soha nem láttak napvilágot. A keserédes nosztalgia mellett erre két okom is volt. Egyrészt be akartam bizonyítani elsősorban magamnak, hogy
már tizenéves korunkban olyan dalokat írtunk, amelyek ha csírájukban is, de megmutatták a későbbi zsenialitást. Illetve megmutathatták volna, ha 1., tudunk zenélni, 2., van bármilyen halvány fogalmunk a stúdiómunka gyakorlati kérdéseiről, 3., ha lett volna pénzünk ideális mennyiségű stúdióidőre. A sorrend itt gyakorlatilag lényegtelen, bár talán a legfontosabb az, hogy akkoriban valóban nem tudtunk zenélni. Hogy azóta mennyire tanultunk meg, az megint más kérdés. Másrészt évi rendes újjáalakulásunk során felmerült, hogy ezeket talán újra fel kéne venni, majd egyszer, ha majd. 

Egy hete a koncert második nótája közben eltörtem a lábfejem. Egyszer a lábfejem fogom elhagyni, mondta anyám régen.
 
A helyszín Kuba. Az edzésen most egy darabig nem állok be gyakuba. Este a szállodában meglátogatnak Olcsó Poénék, akik azt tanácsolják, az asszonyt nyugtassam azzal, hogy évi rendes betegségemet töltöm,
hátha megkérdezi, ki az az Évi. Nem álltatom magam ezzel. Miután megnéztük a klinika eddig kiadatlan részét, beszélgetünk. A saját lábamra akarok állni, mondom. Pont erre? - kérdezik a zenésztársaim. Ennek örömére kérek egy lábas törtkrumplit.

Koncert. Kezdődik a beállás. Nekem legfeljebb beülés. Bárszéket kérek, a helyi technikusok az elmúlt hét tapasztalatai alapján tévedésből a pult mellé ültetnek. Bár így lenne! Szégyenemben senki előtt nem állok meg. Meghívnak egy sörre, a tetején csak úgy fehérlik Ahab.

Az esti hejehuja folyamán gipszter black metal zenekart alapítok. Kellett ezeknek kifogni egy flúgos Gipsz Jakabot! Azért nem vagyok letört, efelől jótállok.

Repülőtér. Bottal ütöm a saját nyomomat. Ha hazaérek, bárkinek feljátszom a mankógitárokat. Még a Mankó Jones együttesnek is. Az új művésznevem Mankó Pista.

Kórház. Mondják, hogy álljak be a sorba. Ezek hülyék, állítom. Az orvos valami operáról beszél, meg is hallgatom a Kékszakállú Herceg Lábát. A fejétől bűzlik. Mondják, addig is álljak a sarkamra! Így is teszek. Minden sarkamon álltam már. Állhatatos vagyok. Ha meggyógyulok, állás után nézek. Fekvőrendőrnek még jó leszek.

Ma láttam egy reklámot, amelynek felirata - ingyenes próbaoktatás - megütötte a szememet. Azonnal rádöbbentem, hogy tényleg, mennyire időszerű, hogy ne mondjam, hiánypótló lenne már egy olyan útmutató, amelyből a magyar zenekarok megtanulhatják, hogyan is kell próbálni. Két évtizednyi zenekarozás után minden túlzás nélkül szaktekintélynek számítok ebben a témában, szóval biztosan értékes gondolatokkal gazdagodik majd a fiatal zenészgeneráció a mostani cikk által. Fogadjátok szeretettel a Halálfej Együttes ingyenes próbaoktatását!

Először is keressetek egy próbatermet! Ez egy olyan, általában kültelki gyártelepen álló, rendszerint meglehetősen mocskos alagsori helyiség, amely minden tömegközlekedéstől legalább egy kilométerre van, viszont cserébe a lehető legkevesebb nyugdíjast zavar, ha ott éppen részeges huligánok zajonganak. Vannak úgynevezett bérelhető próbatermek is, ahol minden megkezdett óra után több ezer forintot kell fizetni, de egy tisztességes rockzenekar ilyen helyekre nem megy, mert ennyi pénzből már egy csak közepesen lepusztult kocsmában is istenesen be lehet baszni. Másrészt a fizetős próbatermekbe az otthonos érzés kedvéért mindig magunkkal kell vinni aktuális példaképeink / kedvenc Playboy-cicáink posztereit, ami roppant kényelmetlen. Tehát ezt a megoldást nem ajánljuk magát komolyan vevő rockzenészeknek.

Ha megvan a próbahely, és társakat is találtunk az együtteshez, beszéljünk meg egy időpontot. Az időpont azért van, hogy félre lehessen érteni, és mindenki máshogy emlékezzen rá, akár eskü alatt vallva nagyjából három - öt nappal korábbi vagy későbbi dátumot. Ha igazán magabiztosak vagyunk, korábbi időpontra hivatkozás esetén
azt is mondhatjuk, hogy mi ott voltunk, vártunk egy darabig, de mivel nem jött senki, hazamentünk.

Abban az esetben, ha netán mégis sikerült az összes tagnak ugyanabban a dátumban megállapodnia, a biztonság kedvéért késsünk legalább egy órát, de inkább kettőt. A többiek úgyis többet késnek, nehogy már várni kelljen rájuk, és esetleg holmi gyakorlással töltsük az időt. Ha véletlenül már mindenki ott van, és vádlón néznek ránk, érdemes érkezésünk tényleges időpontjára úgy hivatkozni, mint az emlékeink szerint megbeszélt kezdésre. Ebből következik, hogy mindig egész órákat késsünk mondjuk 49 perc helyett, hiszen még a King Crimson zenészei sem olyan hülyék, hogy például 17 óra 18 percre beszéljenek meg próbát.

Felkészülni hülyeség. Már a nevében is benne van, hogy próba, fölösleges úgy menni, hogy mindent tudunk.
Zenésztársaink vélhetően szintén nem tanulják meg a saját részüket, hiszen ha szorgalmasak lennének, rockbanda alapítása helyett klasszikus zenekarba mentek volna első hegedűsnek. Szóval nem kell aggódni, nem fogunk kilógni a sorból. Ha valamelyik hülye mégis volt olyan túlbuzgó, hogy előzetes demófelvételt, esetleg kottát, gitártabot, netán mindezek összességét küldött nekünk e-mailben, sms-ben, wetransferen,
futárszolgálattal, postagalambbal, abban az esetben meglepetéssel vegyes hitetlenkedéssel fogadjuk ezt az állítást. Használjuk a következő mondatokat: "Hát én pedig nem kaptam meg." / "Azt a címet már rég nem használom." Végső esetben e-mail kiszolgálónk fájlméretbeli korlátozására is foghatjuk a dolgot, legyünk találékonyak!

Ha gitárosként, basszusgitárosként érkezünk felkészületlenül, az erősítőnk halkításával kitűnően el lehet bújni a többi hangszeres mögé, hiszen úgyis mindenki magát akarja hallani. Ez tehát kitűnő alkalom arra, hogy végigkamuzzuk az először hallott dalokat. Szerencsés esetben még meg is dícsérnek minket, hogy milyen alázattal kezeljük a dalszerzeményt, nem villogunk öncélúan.

Amennyiben magabiztosak vagyunk, mert netán épp a mi szerzeményünket - jobban mondva azokat a témákat, amelyeket úgy sikerült ellopni valamelyik kedvencünktől, hogy a többiek nem ismerték fel, vagy az egyezés mértékét még nem tartják pofátlanságnak - próbálja a zenekar, ajánlott erősítőnket olyan hangosra tekerni, hogy senki mást ne lehessen hallani tőlünk. Ha ennek kompenzálására magamutogató zenésztársaink tovább hangosítják a saját cuccukat, mi is adjunk további hangerőt a miénkre, nem azér' van az a kétszáz watt, meg a nyolcszor tizenkettes Mesa, hogy ne szóljon, he! Így elérhetjük, hogy a próba végére már a dobost se lehessen hallani, az énekesre meg, ha egyáltalán ott van, úgysem figyel senki, legalább ilyenkor ne ő legyen a középpontban. Ezzel a módszerrel néhány perc alatt migréngörcsöt kaphatunk a hangerőtől.

Társaink - amennyiben még nem verekedtünk össze - szintén így járnak majd, így hamar lehet szünetet tartani, és elkezdeni azt, amiért valójában próbálni érdemes. Nyílhatnak a sörök, megbeszélhetjük az aktuális zeneipari pletykákat, fikázhatjuk a konkurens zenekarokat valós teljesítményükre való tekintet nélkül, anélkül, hogy gúzsba kötne minket az interjúkban megszokott politikai korrektség és a kollegalitás udvarias akolmelege. Aki sör, vagy egyéb alkoholos ital nélkül érkezik próbára, az buzi, azonnal rúgjuk ki a zenekarból, kivéve, ha az övé a próbaterem. Utóbbi esetben kínáljuk meg. A sörösdobozokat, borosüvegeket nem kell összeszedni, hiszen ez egy rakendroll csapat, a feelinghez csak hozzáad a rendetlenség. Ugyanezen okból szemeteljünk is: az elszakadt húrok helye pontosan ott van, ahová dobtuk őket, ugyanez igaz a törött dobverőkre és a taknyos zsebkendőkre is.

Pár ital elfogyasztása után már úgysem lesz senkinek kedve újrakezdeni az egész hülyeséget, így néhány órányi
sörivás és sztorizgatás után, amikor már úgyis kezdődik az esti meccs vagy házibuli, induljunk haza. A becsület kedvéért beszéljünk meg egy újabb, mindenki által azonnal elfelejthető időpontot, és fogadkozzunk, hogy addigra már tényleg. A koncerten meg majd lesz valami, a sok részeg paraszt úgysem veszi észre a magyar hangosítási viszonyok között, hogy éppen hol hibáztunk, ha meg igen, akkor biztosan valamelyik vendéglistás pályatársunk a kukacoskodó köcsög, aki még egy nálunk is szarabb zenekarban játszik, a véleményét meg úgyis leszarjuk.

Mindenkinek jó próbát, kellemes zenélést kívánunk!   

Kiváló cimborámmal közösen írtuk az alábbi novellát az irodalomkedvelő nagyközönség lelkes örömére. A szereplők hasonlósága valós személyekkel blablablablabla. 

Falunap a féreglyukban

Tilinger Attila, Fekete Pákó és Szentpéteri Zsolt találtak egy gumibotot a Dunaparton. - Végül az? - kérdezte meg Szentpéteri a gumibotot, mintegy in medias res a dolgok közepébe vágva, ahogy szokása neki. Pákó eközben észrevett egy kézműves boltot, ami tele volt kocsoggel.

- Ádd idé á ghumibot! - kiáltott rá a meglepett Szentpéterire a híres néger énekes, ki tudja, milyen célból. Hihető! - válaszolta Zsolt, majd azzal a lendülettel a bárpulthoz sietett, ahol Attila már várta, hogy bemelegítsenek a házibulira. Viszkikóla - mondta ki Attila a varázsszót, és közben igyekezett úgy nézni, mintha épp Csihar Attilát próbálná utánozni, miközben a De Mysteriis Dom Sathanast énekli fel, bár nem tudta, kiről van szó, és milyen lemezt is kellene felénekelnie. Pákó eközben kiosztott egy csokifucsit a helyi, délután fél négykor már spicces kocsmatündérnek. Ám ekkor meglepetésre belépett az ajtón Kazinczy Ferenc.

- Szimfóniát! Aki áldója van! - ütött a pultra öklével Kazinczy, aki sajnos elfelejtette, hogy Magyarország már a nemzeti dohányboltok országa, úgyhogy ebben a csehóban az életben nem fog Szimfóniához jutni. Attila közben megkapta a három deci viszkiből és két deci kólájából álló italát, amire szerelmesen mosolygott egy pár, ihletett másodpercig, tökéletesen tönkretéve ezzel az előbb próbálgatott Csihar-grimaszt, majd a tanácstalan Kazinczyhez fordult.

- Az ötödiket? HA! - röhögött bele harsányan a meghökkent költő arcába.

- A kirelajzomát! - háborodott fel a nagy nyelvújító, olyannyira, hogy szablyájával, amit még Orczy Lőrinc bárótól kapott ajándékba a közös egyérintőzések emlékére, azon minutában le is vágta Tilinger Attila orrát.

- Orrdas nagy paraszt vagy te, barátom! - közölte felháborodottan Kazinczyval Attila, majd a levágott testrészét orrbáncfűvel igyekezett visszaragasztani a helyére. Sikertelenül. Pákó ezalatt megpróbálta Zsoltot megfűzni, hogy ugyan adjon már neki háromszáz forintot ötvenesekben, mert minden pénzét eljátékgépezte. - Te meg még ki? - kérdezte a művész, és tovább ette a milánóit, amiről eszébe jutott az előző este a Dürer kerthelyiségében hallott vicc, miszerint az olasz rockénenes neve Makaronnie James Dio. Ezen majdnem elmosolyodott, de Pákó csak nem tágított, igaz nem is dolgozott se tetoválószalonban, sem szülőszobán.

- Ne... gágogjál már itt nekem! - mordult rá végül a kétségbeesetten gesztikuláló Pákóra a kromatikus riffeket író művész. Házibuli Attila mindeközben mentőt hívott, ha már ilyen csúfosan orrgyököt vontak belőle. Kazinczy meg, mint aki jól végezte dolgát, kikért egy adag kakasherepörköltet, meg egy fekete-kék kávét. A helyiségbe ekkor viharzott be Kowalsky, egy ismert krishnás népdalt énekelt: "Hare rámás csizmát visel a babám!"

- Na, megjött ez is - mordult fel Szentpéteri. - Az eddás csávó - tette hozzá, mert nem bírta elviselni Pákó értetlen tekintetét.

Hirtelen hatalmas csörömpölés hallatszott. Az étterem vendégei arra lettek figyelmesek, hogy egy csapásra 1938 novembere lett, és az SA emberei betörték a kirakatot tévedésből.

- Hol fán á niggá? Attyátok ki á niggát! - pattogott a különítmény vezetője, egy alacsony, szalmaszőke, kicsit sörhasú figura, akin rendkívül nevetségesen állt az egyenruha. Erre a konyhából lehangoltan előbújt Chuck DropD, aki kézilányként dolgozott ott a Staatsfeind sramlizenekarban való nemzeti frontemberkedése mellett.

- Mit akar ez a germán pöcs? És egyáltalán: mi a kurva élet történik itt? - nézett körbe szomorú arccal, miközben koromfekete arcából bánatosan dülledtek ki a gettók szomorú életén edzett, barna szemei.

- Én vinni téged inni ájn gúte germanische apfelsnapsz! Hoty ki á niggá, azt én dönteni el! - mondta Jürgen, aki kisgyermek kora óta nagy rajongója volt a Staatsfeind együttesnek. A keretlegények egy gyönyörű barátság kezdetének lehettek szemtanúi, de meghatottságuk ellenére Pákót azért beakolbódították a kocsma előtt várakozó gázkocsiba. 

- Ságítség! Ehlábolták! - üvöltötte kétségbeesetten forgó szemekkel a nigga Pákó, miközben a keretlegények izzadva és káromkodva vonszolták, a kezénél és a lábánál fogva. Chuck mélán nézett utána. "Na, ennyit rólad, te macskajancsi" - gondolta, majd szomorú, barna szemeit Jürgen arcára függesztette, és halk, fenyegető hangon megkérdezte: 

- Hol az az ital?! Faszfej - fűzte hozzá még, rövidke hatásszünet után, majd megköszörülte a torkát, mintha valami kivételes nagyságú csulát akarna Jürgen lábai elé köpni, de aztán győzött benne a jómodor. Nyelt egyet, majd várakozóan kinyújtotta a kezét, mintha egy képzeletbeli söröskorsóért nyúlna. 

Tilinger Attila eközben mozgalmi dalok éneklésébe kezdett a bárpult mellett néhány barnainges legénnyel. A fiúk először csodálkoztak a művész átalakult küllemén, de az orrbeli hiányosságok miatt biztos felmentést kapott az internálás alól. Kazinczy a már le-lebukó fejű kocsmatündért fűzte az évek hosszú sora alatt tökéletesre csiszolt "Voltál már Kufsteinben?"-kezdetű csajozós szövegével.

- Te jössz gecó! - mondta Chuck DropD Jürgennek, aki később a Nationalelf csatárjaként írta be magát a sporttörténelembe. - - Tetyük be á Metallischétől a Der Meister Von Marionettent a wurlitzerbe! - mondta a leendő futballegenda a niggának. A híres sláger hangjaira a legények kocsma táncterére pattantak, hogy eljárjanak egy szenvedélyes argentin tangót. A terem megtelt szeretettel és hidrogéncianiddal. Azóta is boldogan élnek, akik meg nem haltak. Itt a mese vége.

Hamarosan hazánkban üdvözölhetjük azt a legendás metálzenekart, amelynek komplett életműve félreértés tárgya országunk rockrajongói körében. Úgy gondolom, mindenképpen szükséges, hogy a koncertre való ráhangolódás jegyében most végre eloszlassuk ezeket a tévképzeteket, és rávilágítsunk albumaik valódi, évtizedek után is aktuális mondanivalójára. (Képünkön a zenekar vezetője, Harrison Ford.)

Tehát akkor. 

Iron Maiden - Konceptalbum Margaret Thatcher fiatalkoráról.

Killers - Ez az album a Tom és Jerryben szereplő kutyáról szól többes számban.

The Number of the Beast - A haszonállatok számviteli nyilvántartása sok fáradtsággal jár.

Piece of Mind - Gasztronómia haladóknak, avagy hogyan készítsünk agypörköltet értelmesen?

Powerslave - A testépítésnél használt táplálékkiegészítők veszélyességről szól a lemez.

Somewhere in Time - Dickinson már megint elkésett a próbáról.

Seventh Son of the Seventh Son - A Nagy-Britanniában kevésbé jellemző sokgyerekes családmodellnek köszönhetően elöregszik a társadalom, és ez szomorú.

No Prayer for the Dying - Aki a végét járja, azért már fölösleges imádkozni

Fear Of The Dark - Thomas Edison inkább mégis pálinkát főz a villanykörtéből, hogy tovább félhessen a sötétben.

The X-Factor - Bruce Dickinson elment zsűritagnak egy tehetségkutatóba, ezért Blaze helyettesíti.

Virtual XI - Nem adták meg a tizenegyest a legutóbbi West Ham - Aston Villa rangadón.

Brave New World - Szebb világban élnénk, ha az emberek bátrabbak lennének.

Dance of Death - Táncoljon veled a halál a galoppozós riffekre!

A Matter of Life and Death - Az élettel meg a halállal is csak a gond van.

Final Frontier - Azért mindennek van határa!

Francis Bacon, a híres expresszionista festő egy nap különösen jókedvűen ébredt fel. Annak ellenére, hogy kicsit másnapos volt az előző esti hejehuja miatt - az alkoholtartalmú italok élvezete köztudottan nem állt távol tőle - valahogy szokatlanul nyugodtnak és derűsnek érezte magát. Jóízűen megreggelizett, majd kiült a teraszra, hogy kihasználva a meglepően napfényes őszi délutánt, egy frissen illatozó feketekávét kavargatva átfussa a napi újságokat. Utána felhívta cimboráját, Mark Rothkot, hogy emlékeztesse, a Barna Videó című színelméleti oktatófilm még mindig nála van, és most már jó lenne, ha visszaadná, mert addig kénytelen az 1969-es dublini telefonkönyvvel kitámasztani a billegő díványt. Rothko megígérte, hogy a következő retrospektív kiállítás után azonnal küldi postán, egy üveg kávélikőr kíséretében, hogy kompenzálja a késlekedést. Nagyszerű, gondolta Bacon. Olvasgatott még egy darabig, de aztán emlékeztette magát, hogy azért csak kéne festeni is valamit, pláne, hogy ilyen jól indult a nap. Nem késlekedett, hamarosan el is indult a műterembe. 

Útközben betért Mrs. Guggenheim virágboltjába. Az idős hölgy kedvelte a művészt, viszonyuk bensőséges volt, gyakran egész délutánokat beszélgettek át, és mindig kitűnően megértették egymást, akármiről is volt szó, a darafelfújt készítésétől kezdve a homoszexuálisok ivartalanításáig. Bacon azt tervezte, hogy a keresztrefeszítések, eltorzult testek, üvöltő diktátorok helyett ma valami tőle nem megszokott, pozitív témát jár majd körül, ezért vett egy csokor liliomot az elkészítendő csendélethez.

Műtermében a szokásos felfordulás várta, de most ez sem tudta elvenni a kedvét. Gyorsan ledobta a kabátját, majd vázába rendezte a liliomokat, ezeket egy toneth széken helyezte el, amelyre háttérnek rózsaszín drapériát terített. Az egészet megszórta néhány vattacukordarabbal, és pár, Valentin-napról maradt selyemszívecskével, majd gyorsan megnézte a Titanic végét háromszor, hogy megfelelően átszellemült hangulatba kerüljön az alkotáshoz. Aztán kezébe vette az ecsetet és a palettát, és a rá jellemző energikus gesztusokkal már vitte is fel a festéket az alapozatlan vászonra, hogy megörökítse annak a tökéletes, napfényes délutánnak a hangulatát, amikor virágok nyíltak a szívében. Nem gondolkodott, csak festett, az ecset szinte vezette a kezét.

Bacon híres volt arról, hogy gyorsan dolgozott, egy-egy képét alig néhány óra alatt festette, mert úgy gondolta, így nem vész el az alkotás spontaneitása. Jó hangulatának köszönhetően most a szokásosnál is gyorsabban elkészült, lényegében egy lendülettel befejezte a teljes csendéletet. Körülbelül ötvenhét perc múlva úgy érezte, minden további ecsetvonás már csak a téma túlfogalmazása lenne, így abba is hagyta a munkát. Hogy perspektívából lássa az elkészült művet, pár méterrel távolabb ment a képtől, miközben majdnem orra esett egy rekesz cideren, amit még Phil Campbell, a Motörhead gitárosa hozott neki a tavalyi turnéról. Szerencsére gyorsan visszanyerte az egyensúlyát.

Kellő távolságba érve, lelkében a jól végzett munka örömével nézett végig az alkotáson, amelytől egy új korszak kezdetét remélte, ahol a sötétség és a belső démonokkal való viaskodás helyét átveszi a fény, a szeretet és a harmónia. A teljes képet látva azonban nyomban lefagyott arcáról a derűs mosoly, a tökéletes nap illúziója pedig szempillantás alatt foszlott semmivé. Tehetetlen dühében földhöz vágta a palettát, és teli torokból üvölteni kezdett:

- Hogy a büdös kurva életbe! Ezt nem hiszem el! Már megint egy kibaszott pápa!!!

Csalódottságában úgy ahogy volt, kabát nélkül rohant el a műteremből, és az első kocsmában vállalhatatlanra itta magát. Hajnali öt óra tájban tántorgott haza, a kertben kishíján belelépett egy ottfelejtett gereblyébe, de erre is csak érthetetlen motyogással tudott reagálni. A kamrában tévedésből belepisilt Marcel Duchamp Forrás című szobrába, amit még közös tandemugrásuk emlékére kapott a francia művésztől. Másnap zúgó fejjel tisztogatta a művet, és közben folyamatosan egy közmondás járt a fejében, amit később haláláig betartott: Suszter maradjon a P.Mobilnál! 

Etelköz: Túlélem, hogyha nem nézel!

Füleim mögött víznégyzetek
Az agyam bealudt és megfagy a vérem
Tagadni tudom, és szándékomban is áll
Belé ugrottam több józaneszű napközben!

Ő az, aki érdektelen számomra,
Ő az, aki rossz neked,
Ő az, aki sohasem kell:
Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!Áááá

Két színház bejáratánál hallottalak meg,
Előtte való nap még zörögtünk a házibuliban,
Előtte kitoltál egy focipálya felé,
Nem éreztem még, hogy nem te vagy, akit nem vártam.

Ő az, aki érdektelen számomra,
Ő az, aki rossz neked,
Ő az, aki sohasem kell:
Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!Áááá

Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!

Kell a zene, a völgyi éneklés,
Rossz vagy nála, és az még nem elég egyáltalán,
Ő nem kell nekem, és neked sem én,
Menjél, menjél, riszáljál hétfőn reggel!

Ő az, aki érdektelen számomra,
Ő az, aki rossz neked,
Ő az, aki sohasem kell:
Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!Áááá

Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!
Túlélem, hogyha nem nézel!

Túlélem, nem halok meg!
Túlélem, nem halok meg!
Túlélem, nem halok meg!
Túlélem, hogyha nem nézel!

A hétvégén feltaláltam az inverz tribute intézményét, amelynek lényege, hogy az interpretált dalokat teljesen ellentétesen értelmezve adja elő a zenekar. Így megszűnik az a vád, hogy az ilyen csapatok más tollaival ékeskednek, ugyanakkor sokat nem kell gondolkodni a dalszövegeken, és a fogékony közönségnek ismerős lesz az adott szám ebben a formában is. Ezúton közlöm az első feldolgozandó dal nyers szövegvázlatát

Adde Együttes - A négyzet

Négyzet szélén fekszem
Négyzetbe eladnak rossz ellenségek
Négyzetbe eladnak rossz ellenségek és jók.

Négyzet szélén fekszem,
Úgy nehezen lőttök mellé
Úgy nehezen lőttök mellé, jók.

Ref.:(2x)
Ha sokszor idébbfekszem
A négyzet széléből nem hiányzom
Majd mindig megtaláltok, jók.

Cirkuszigazgató nem vagyok, de gyáva,
Simogatástól fagy a hátsóm
Simogatástól kék a hátsóm, adtam.

Feladom, nem tudjátok
Látható, göröngyös egyenes emberek
Ördögöm, de kevesen vagytok, jók!

Refr.:(2x)
Ha sokszor idébbfekszem
A négyzet széléből nem hiányzom
Majd mindig megtaláltok, jók.

Kiválóak az ébrenlétek,
Ha semmit sem takartok el,
Fehér redőny elé tessékeltek udvariasan, jók.

Jogosan követelhetek semmiképp
Tompa tárggyal másra vadásztok,
Ha nem találtok meg, nem csináltok ki, jók.

Refr.:(2x)
Ha sokszor idébbfekszem
A négyzet széléből nem hiányzom
Majd mindig megtaláltok, jók.

A nagy tekintettel való sikerre ma folytatódik edukációs rovatunk, amelyben a közeljövő sztárjait készítjük fel a szakma kihívásaira. A következő válogatás azokat a válaszokat tartalmazza, amelyeket minden interjú során el lehet lőni, főleg, ha igazából nincs is kedvünk érdemben válaszolni a feltett kérdésekre. Kellemes nyilatkozgatást kívánunk minden kedves olvasónknak!

0. Távozása személyes és zenei nézeteltérések miatt történt.

1. Közös megegyezéssel váltunk meg egymástól.

2. Továbbra is jó kapcsolatban vagyunk, sok sikert kívánunk neki.

3. Vele új lendületet kaptunk, friss vér került a zenekarba.

4. Ez a felállás egyelőre nagyon stabilnak tűnik.

5. Most nagyon jó a hangulat a csapaton belül.

6. Sokak számára persze mindig is ő marad a zenekar énekese/gitárosa/bőgőse/dobosa/poloskaprésese, ez ellen nincs értelme küzdeni.

7. A zenekar énekesét/gitárosát/bőgősét/dobosát/poloskaprésesét XY-nak hívják, nincs értelme több szót vesztegetni erre.

8. Annyiban maradtunk, hogy a részletekről nem beszélünk nyilvánosság előtt, ő szegte meg a megállapodást.

9. Biztos lehetsz benne, hogy sosem fog visszatérni a zenekarba.

10. Nem hazudhattunk tovább sem magunknak, sem a közönségnek - a zenekar csakis vele az igazi.

11. Miután tisztáztuk a korábbi félreértéseket, a visszatérése tulajdonképpen csak idő kérdése volt.

12. Ő is teljesen megértette a helyzetet.

13. A köztes időben nála jobb embert nem találhattunk volna erre a feladatra. Ezért mindig is nagyon hálásak leszünk neki. Biztos vagyok benne, hogy még hallunk róla.

14. Az előző kiadónak nagyon sok zenekara volt, nem tudtak ránk koncentrálni.

15. Az előző kiadónk csak a slágerlistás csapataira figyelt, velünk nem foglalkoztak.

16. Az előző kiadónktól elment az az ember, aki szerződtetett minket, utána nem tudtak velünk mit kezdeni.

17. Az új kiadónál lelkesek az emberek, maximálisan megbíznak bennünk.

18. Kikötöttük, hogy a zenébe nem szólhatnak bele.

19. Fogalmam sincs a pontos eladási számokról.

20. Nem voltunk megelégedve a munkájukkal, számtalan turnéajánlatról csúsztunk le miattuk.

21. Nem voltunk megelégedve a munkájukkal, túlhajtották a zenekart.

22. Elegünk volt már a lemez-turné-lemez-turné taposómalomból.

23. Most valami újat akarunk csinálni.

24. Nem lett volna értelme annak, hogy újra és újra ugyanazt az albumot írjuk meg.

25. Az előző lemezen túl sokat kísérleteztünk, és közben szem elől tévesztettük, miről is szól ez a zenekar valójában.

26. Most visszataláltunk a helyes ösvényre.

27. Most visszatértünk a gyökereinkhez.

28. Egyáltalán nem nehezedett ránk nyomás, hiszen tudtuk, az előző lemez sikerét úgyis képtelenség lett volna túlszárnyalni.

29. Én az előző lemeznél is ebbe az irányba akartam menni, de ők a másik irányt erőltették.

30. Tudom, hogy minden zenész ezt mondja, de tényleg ezt a mostanit érzem a legjobb lemezünknek.

31. Nem szoktam hallgatni a saját korábbi lemezeinket.

32. Hatalmas meglepetések várhatók az új lemezen.

33. Mi csak a saját elvárásainknak akarunk megfelelni.

34. Nézd, mi játsszuk a zenét, ami nekünk tetszik. Ha másnak is bejön, az már csak bónusz.

35. Nálunk nincsenek nagy meglepetések, csak magunkat tudjuk adni.

36. Nem szoktuk előre megtervezni a dolgokat, játsszuk, ami belőlünk jön.

37. Érdekes, hogy ezt mondod, mert sosem hallottam korábban erről a zenekarról/dalról.

38. Az új csapatokat nem annyira figyelem, inkább a régi kedvenceimet hallgatom.

39. Folyamatosan figyelemmel követem az új csapatokat, de bevallom, kevés van köztük, aki lenyűgöz.

40. Személyesen ugyan sosem találkoztunk, de mindig tiszteltem a munkásságát.

41. Mi igazából sosem oszlottunk fel, a színfalak mögött továbbra is aktívak maradtunk.

42. Nem szeretnénk nosztalgiazenekarrá válni.

43. De végül olyan ajánlattal álltak elő, amire nem tudtunk nemet mondani.

44. Ez olyan, mint a biciklizés, azt sem felejted el.

45. Akár hiszed, akár nem, nem szoktam kritikákat olvasni.

46. Az anyuci pénzéből internetező tizenévesek véleménye egyáltalán nem érdekel.

47. Már alig várjuk, hogy turnézhassunk.

48. A mi rajongóink a legőrültebbek a világon.

49. A buszból láttam Budapestet, nagyon szép. Remélem, legközelebb lesz időm jobban körülnézni.

50. Nem vagyunk gazdagok, távolról sem.

51. Támogassátok a metalt és soha ne alkudjatok meg!

Olvastam a Shock!-on, hogy Lars már majdnem 600 dalötletet nézett át. Elképzeltem, hogy is mehetett ez a gyakorlatban. 

"- Te James, a 347-es riffje baromi jól működne az 521-es refrénjével.
- Lars, ezt mindig kevered, az 521-esben nincs refrén, az egy átvezetés,
viszont az 502-esben tényleg van egy elég jó.
- Na de az egy Megadeth nóta.
- Nem Marduk?
- De az is, tényleg. A picsába!!!
- Most mit csináljunk?
- Szólok a menedzsmentnek, hogy azonnal szerezzenek egy numerológust.
Akár filmre is vehetnénk, nem?
- Jó ötlet! És a film címe lehetne mondjuk "The Number of the Beast".
- Na de az meg egy Iron Maiden-lemez címe.
- Ja igen. Öööö...Na mindegy, akkor felhívom Ricket, van-e valami jobb ötlete..."

Még egy cikk a hamarosan megjelenő Savanyú Szőlő Rockmagazinból.

A Háry János médiaügynökség saját kiadványaként jelenik meg hamarosan a Savanyú Szőlő Rockmagazin. Egy kis ízelítő a tartalomból.

Meg nem erősített hírek szerint a Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság plágiumpert kezdeményezett Szepesi Nikolett ellen, ugyanis az Én, a szexmániás című kötet jelentős tartalmi egyezést mutat a tavaly megjelent országos telefonkönyvben közölt előfizetői névsorral. Ezúton szeretnék tippeket adni, hogy a későbbi könyvekben milyen témákat lenne érdemes érinteni a hasonló kellemetlenségek elkerülése végett.

Közszolgálati percek következnek. Biztosan sokan kíváncsiak arra, mi adja a hajtóerőt, az inspirációt ahhoz, hogy húsz év után is rendszeresen a világot jelentő deszkákon rivaldafénybe álljak, és művészetemmel, magas színvonalú hangszeres produkciómmal szórakoztassam a lelkes közönséget. Gyakran kérdezik, mi a titkom, hogyan lehetek ennyire kimagaslóan tehetséges, és egyáltalán, hogy létezik az, hogy egy ilyen kvalitásokkal rendelkező művész nem roppan össze az elért eredmények, és persze az azokkal járó felelősség alatt?!

A válasz egyszerű. Én vagyok a világ legjobb gitárosa, valamint a Halálfej Együttes személyében a világ legjobb zenekara is. Zsenialitásom az ahhoz illő szerénységgel viselem. Ugyanakkor titkom nem a sokéves gyakorlásban, a zeneelméleti kérdések beható ismeretében, vagy az abszolút hallásban keresendő, hanem egy sok év alatt kialakított érvrendszerben, amellyel minden egyes alkalommal be tudom bizonyítani magamnak, hogy tényleg az vagyok, akinek gondolom magam. A fiatal, még útjukat kereső rockzenészek számára álljon hát itt a szükséges ismeretanyag, amelynek segítségével most már mindenki más is a világ legjobb zenésze, zenekara lehet, függetlenül a tényleges tudástól, felkészültségtől és az elért eredményektől.

Hogyan lehet Ön a világ legjobb zenésze/együttese?

50 + 1 kifogáskezelő példamondat a rockzenészek gyakorlati problémáinak megoldására, napi rendszerességű használatra

1 "Én ösztönös gitáros vagyok, feelingből játszom."

2. "Az arpeggiózás sportgitárosoknak való. Nem értem, minek állandóan hokizni a hangszeren?"

3. "Megtanulhatnám ezt a szólót, de kurvára nem érdekel."

4. "Két jól megfogott hanggal is el lehet mondani mindent. A kevesebb néha több."

5. "Én a mennyiség helyett a minőségre helyezem a hangsúlyt."

6. "Ennek a virgabajnoknak semmi érzés nincs a játékában."

7. "Hiába játszik jól, egyáltalán nincs egyénisége."

8. "Baromi egyénien játszik, de nem valami nagy színpadi figura."

9. "Milyen A-dúr? Ilyen hülyeségekkel sosem foglalkoztam!"

10. "A tonalitás már meghaladott dolog."

11. "Azért nem írtam meg a szólókat, mert teret kell hagyni a spontán ötleteknek is."

12. "Azért nem gyakoroltam ki jobban a témát, mert nem akarom, hogy izzadságszagú legyen."

13. "Ugyan már, Prince/Jeff Loomis/Erik Rutan sem tud kottát olvasni, azt' mégis milyen jó."

14. "A zeneelméleti szabályok ismerete közhelyességhez vezet, én szeretném ezt elkerülni."

15. "Meg merem szegni azokat a szabályokat, amiket mások nem."

16. "Ellenkezik az elveimmel, hogy ezt a témát eljátsszam."

17. "Jó hangzás annak kell, akinek nincs üzenete."

18. "Ennyi témából én egy teljes lemezt megírnék."

19. "Egy számomban annyi téma van, mint nekik egy teljes lemezen."

20. "Én biztos hogy nem égetném magamat a helyükben, még ha fizetnének sem."

21. "Csak irigykednek, mert rájuk senki sem kíváncsi."

22. "Én nem így képzeltem el."

23. "De hát te mondtad, hogy így játsszam!"

24. "Nem úgy volt megbeszélve, hogy ma azt a másikat gyakoroljuk?"

25. "Nem igaz, hogy TAB nélkül nem tudod megtanulni! Az előző zenekaromban sosem csináltunk ilyet, leszedtük hallás után."

26. "Az előző zenekaromban mindig írtak ilyenkor TAB-ot."

27. "Lekottázni? Tudod mennyi ideig tart az?!"

28. "Hát pedig a múltkor így mutattad a témát."

29. "A következő próbára / bulira kigyakorlom."

30. "Fölösleges lemenni, csak túlpróbálnánk magunkat."

31. "Dehogy hangolok. Ezeknek?!"

32. "Igen, lejjebb vettem a hangerőt az erősítőn."

33. "Szerintem nem én basztam el."

34. "De csak azért, mert te is rosszul léptél be."

35. "Csak improvizáltam kicsit."

36. "Az spontán jammelés volt."

37. "Már megint nem hallottam a monitorból semmit."

38. "Végig üvöltött a monitorom, te mit csináltál volna?!"

39. "Szarok rá, hányan vannak, én magamnak játszom, haver!"

40. "Túl későn játszottunk, fáradt volt már a közönség."

41. "Túl korán játszottunk, nem melegedett még be a közönség."

42. "Túl gyakran lépünk fel ebben a városban, azért voltak kevesen."

43. "Túl ritkán lépünk fel ebben a városban, azért voltak kevesen."

44. "Hónap eleje/közepe/vége van, nincs az embereknek pénzük, azért voltak kevesen."

45. "Két hónap múlva játszik a városban az Omega, azért voltak kevesen."

46. "És akkor mi van, ha ittam?! Ez egy rockzenekar, nem ?!"

47. "A játékomra különben sem volt semmilyen hatással. A szólót azért játszottam két hanggal arrébb, mert sötét

volt és semmit sem láttam."

48. "A többiek is be voltak rúgva."

49. "Senki nem vette észre, a közönségben is részeg volt mindenki."

50. "Jól van, akkor folytassátok nélkülem!"

51. "Nélkülem úgysem ér az egész semmit."

Tegnap puszta udvariasságból lekéstem a villamost. Épp egy (vagy kettő) óvodás csoport szállt le róla, gondoltam, nem vágok keresztül a gyerekeken, végtére a metalos is ember, megvárom, hogy elvonuljanak, és majd utána felszállok. A tervbe csak egy apró hiba csúszott, időközben a villamos vezetője, látva, hogy nincs tülekedés, bezárta az ajtókat, és el is indult. Az óvodások így tanultak minimum három új kifejezést némi körítéssel. A szó szerinti idézet helyes megtippelői nyerhetnek egy vödör fűrészport.

Az elmúlt napokban a Download Records jóvoltából sikerült meghallgatnom a Cathedral utolsó lemezét. Mivel ez egy búcsúalbum, meglehetősen furcsa érzésekkel hadakozom most, hiszen a zenekarban az utolsó dalok hallatán még bőven maradt patron, szóval egyáltalán nem érzem indokoltnak a befejezést, de nyilván ez az ő döntésük. Doom metalról beszélünk, azaz elég vicces lenne azt mondani, hogy a csúcson hagyták abba, hiszen ez a stílus sosem kecsegtetett igazi lehetőségekkel, már ami az úgynevezett befutást illeti.

Az biztos, hogy legalábbis érdekesebb világban élnénk, ha az MR-2 Petőfi rotációjában helyet kapnának a Black Sabbath, a Saint Vitus, vagy épp a Cathedral dalai, de a realitások talajának mocsarában térdig gázolva - ez minimum három képzavar öt szóban - soha nem is vártam ilyesmire. Hiszen azok, akik tűkön ülve várják az Eurovízilós Dalfesztivál végeredményét, ha százszor meghallgatnák, akkor sem értenének semmit Dorrianék zenéjéből. Persze nem is nekik szól.

Bár első lemezük négy évvel korábban jelent meg, személyes találkozásom a zenéjükkel - életkoromból adódóan - 1995-ig váratott magára, amikor a miskolci TNS Zeneszalonban megvásároltam az akkor aktuális Carnival Bizarre albumot MŰSOROS kazettán. Ha jól emlékszem az akkori interjúkra, azt a lemezt két hónap alatt írták meg, illetve két hét alatt vették fel. Akkoriban ez már közel sem volt bevett lemezkészítési módszer. Mindezen felül a harmadik számban maga Tony Iommi szólózott, akiről akkor még nem tudtam, pontosan kicsoda, de a Black Sabbathról már hallottam harangozni korábban.

Fölösleges mindent részletezni. A Cathedral iránti rajongásomról talán elég annyi, hogy a megboldogult Varso zenekarral két számot is játszottunk tőlük, bár ezek közül csak az egyik, az elsőlemezes Equilibrium volt az, amit a  "nagyközönség" úgymond személyesen is megtapasztalhatott összesen egyszer, de persze azt is minek?! Ugyanakkor a Stained Glass Horizon című dalukat több próbán is játszottuk, mire felismertük, hogy ezek a srácok nem igazán D-re hangolnak. A Midnight Mountain dalukra készült diszkós videóklipet rendszeresen megnéztük házibulikon, mert nagyon viccesnek tartottuk, plusz még jó csajokat is felvonultattak bennük, ami nem volt elhanyagolható szempont a magunkfajta tizenéves, leginkább Marok Marcsával randizó rockerek számára. Mondhatni ők voltak nekünk a metalszakma Sat1 televíziója is.   

Az évek teltek, 2006-ban láttam őket végre koncerten is, egy botrányosan szar hangzású előadás volt, amire kb. kabátban jöttek át valami terrorcselekmény okán, de még így is vigyorogtam. A hitelesség és a jó koncert nem a hangzás függvénye. A lényeg, hogy idén sajnos a farkába harapott az a bizonyos kígyó - búcsúként csináltak egy, jórészt az első lemezre hajazó igazi doom albumot, amit érdemes meghallgatni. A magam részéről csak megköszönni tudom az elmúlt 23 évet.

Eccör vót, hó nem vót, vót eccör a legkisebbik kisfiú. Lassankínt felcseperedett, de közben csak arra tudott gondóni, hogy egy élete, egy halála, ő bizony metalgitáros lesz. Arra ment egy kondáslegíny. Megszólította.

„- Hej, te kondáslegíny! Metalbandát alapítok. Akarsz-é csatlakozni?"

„- Hát biza', nagyon unom már a gyisznajakat, meg ugye szabadidőbe' én is sűrűn markolom a kapát, ami má' majdnem gitár. Szedem a fesztiválsátorfám, oszt' veled tartok, mígha csak szólózhatok is a stúdijóba."

„- Mondom néked, menjünk együtt a zeneipar elvarázsolt erdejébe isten hírive', ott őrzik a kirájjány Iron Maiden-felvarrós zsinórtangáját. Leénekeljük róla, oszt' a mienk lesz az fele királyság!"

Azzal elindultak az zeneipar elvarázsolt erdejébe. Mentek, mendegéltek. Arra jött egy pásztorlegíny. Megkérdezte őket.

„- Hát tik meg ki fija borlai vagytok?"

„- Mink vagyunk biza' a legínyek, akik szeretnek muzsikáni."

„-Netene! Egy jó zenekar nem megy ám basszus nékül. Egy gyémánt félkrajcárér' veletek tartok, ha kell, óbégatok is, úgyis birkákka' foglalkozom, mióta az eszemet tudom."

A legények meg hányták, vetették a koccintós kannásbort, osztán egymás tenyeribe csaptak. Így már hárman mentek, mendegéltek. Kisvártatva odaértek az elvarázsolt erdő kapujáho'. Arra jött az erdőkerülő egy tamtam dobbal a hátán. Aztat mongya nekik.

„ – Merre, hova jó urak?"

„ - Megyünk biz'mindhárman az elvarázsolt erdőbe a kirájjány felvarrós bugyijáér'."

„ - Dejszen nem arra vezet az út, jó uraim! Ha bevesztek a csapatba, mutatok néktek egy rövidebb utat, ami nem visz bejaz erdőbe."

„ – Édes egykomám, a megváltó vezérelt utunkba. Tarcsá velünk, oszt' cserébe verheted a tamtamot."

Így már négyen mentek, mendegéltek. Kisvártatva feltűnt elettük a vár, kapuján a következő rovássa':
„Ki itt begyüvöl, haggyá' fee minden keménnyel."
A legények összetanakodék.

„- Há' nehogymá a vakond fejejje leja kapát! Mink azér' is aztat játszodjuk, amit a kukoricafődön kitalátunk, még ha cigánypurgyék is potyognak az égbű. Aszomdon barátim, vérszerzőggyünk! Ha bárkit magáho' vesz a teremtő, nem ért egyet a megbeszítekkel, vagy az vártnál kevesebb birkát kap a szógálattyaiért, netán más megéhetési forma után néz, feloszlattyuk a szöveccsígünket! „

„ – Úgy legyen!" – mondták mind, osztán karukat rézsutosan megmeccve egy kupába csorgatták vérüket. Minnyájan ittak, örök baráccságot és hűséget fogadva emmásnak, mellékesen hozzátéve, hogy a szennyes gatyamadzagot is csak a háccsó kertre nyíló ablakba teregetik ki ezentúl, amíg a világ a világ. Azóta is mennek, mendegének együtt. Amerre csak járnak, néznek utánuk a jányok. Itt a vége, foss el véle.

Ezt akarjuk látni. Erről akarunk olvasni. Nem akarunk foglalkozni a valósággal, hogy a kedvenceink is emberek, mert az összetörné azt, amit metalnak gondolunk. A testvériséget, az úgynevezett hitelességet. Nekünk mítosz kell. Nekünk népmese kell. 

Nem vagyunk ott a legnépszerűbb zenekar-választás jelöltjei között, egy világ omlott össze bennem. Már napok óta forgolódtam, éreztem, hogy baj van, de nem gondoltam volna, hogy ekkora. Most is csak andaxinnal tudok aludni, a munkahelyemen is beteget jelentettem, lehetetlen ilyen stresszhelyzetben teljesíteni. Attól tartok, hogy a nyombélfekélyem is kiújulhat. Meg hát ki tudja, hogy az interneten milyen mém lesz ebből is?! Lehet, hogy játékos kedvű hobbigrafikusok üres nézőtereket fognak elénk montírozni, esetleg kisatírozzák a rajongókat a Facebookos képeinkről. Azt hiszem, ez döntő csapást mérhet a karrierünkre. Legalább két hétig rajtunk fog röhögni az összes, apuci-anyuci pénzén netező tizenéves, akiknek jobb dolguk sincs, minthogy egész nap azokat fikázzák, akik már letettek valamit az asztalra. Persze, ezt is csak arctalanul, névtelenségbe burkolózva merik a kis kétszínű nyikhajok. Régen a téren nem így ment, ott ha valaki rosszat szólt, egyből indult a pofon. Már régen nem olyan semmi, mint azelőtt, az MR2 se játszik minket, hát mi lesz így a jogdíjakkal?! Valaki segítsen, mert teljesen kivagyok.

A következő listát Vincent cimborámmal állítottuk össze egy baráti eszmecsere folyamán. Minden más kommentár szükségtelen.  

Hagymás Bab: Végzetem a székletem

Barom: Medvedisznóember

Zsábolda: Nem enged a retyerutyám

Mikulásvirág Band: Fregoli a végbelemben

Trehác Józsi Bandája: Húzd meg babám, ha szeretsz!

At the Filatori Gates: Epekőlevesizmus

Vrözekh: A kapuknál elém lépett a végzetem

Gonosztevőkz: Tót a Szaharát

Perverz Pisti: Szexország

Szexország: Perverz Pisti

Kovács Attila Revival Band: Rocksztár vagyok, vállalom

Vincze Ádám: Gyere te is fűrésznek!

Tisztelt Fellegi Ádám Művész Úr!

Mint arról tudomásom szerint már Ön is értesült, a napokban célegyenesbe érkeztek a Superbutt zenekar tavasszal rögzített koncertfelvételének utólagos munkálatai. Nehéz napokon, álmatlan éjszakákon vagyunk túl mindannyian, hiszen zenekarunk érdeke, hogy ezen hang- és képanyag a lehető legjobb minőségben jelenjen meg, mintegy lezárva a Music For Animals lemezhez kapcsolódó időszakot, hogy a jövő évben új inspirációkkal, friss ötletekkel felvértezve lépjünk folyamatosan bővülő, lelkes közönségünk elé a reménybeli új stúdióalbummal, amely természetesen változatlanul igényes, magas művészi színvonalon szolgálja majd rajongótáborunk szellemi épülését. 

A fentebb említett lemezanyag nem jöhetett volna létre az Ön közreműködése és kreatív ötletei nélkül. A Music For Animals albumon hallható ötletgazdag, színes dobjáték, a dalszerzésben hallhatóan hallható előrelépés az Ön áldozatos munkája nélkül nem történhetett volna meg. Ezekért zenekarunk mindig hálás lesz Önnek, függetlenül attól, hogy a jövőben mikor és milyen formában alkotunk majd ismét egy közösségben. 

Zenekarunk vezetője, Vörös András ezúton is köszönetét fejezi ki Önnek az énekproduceri munkálatokban nyújtott segítségéért. Jómagam nemkülönben. Köszönetem fejezem ki, mert az Ön által megálmodott, úgynevezett fátyolhangon előadott háttérvokálok megtanulása, valamint a Superbutt zenekar koncertjein történő kényszerű előadása - melynek egyértelmű motivációját a gázsilevonástól való félelmem jelenti - által művészi önkifejezésem új szintre emelkedett. Az ilyenkor átélt művészi katarzist talán akkor tudnám valamihez hasonlítani, ha eddigi életem során hallottam volna egy Ikeás íróasztalhoz tűzőgépezett herélt mókus halálsikolyait, de mivel ilyen élményben nem volt még részem, kénytelen vagyok a fantáziámra hagyatkozni, holott színtévesztő vagyok.

El kell mondjam, hálás vagyok Önnek. Másfél évtizedet magába foglaló gitárosi pályafutásom során önbizalmam már-már kellemetlenül megnőtt, amelynek főleg zenésztársaim itták meg a levét, főleg ha volt hozzá szódavíz. De most már tudom, korai volt istent játszani. Akadnak még fehér foltok, feltérképezetlen területek zenei munkásságom térképén. Ezt a tegnapi este folyamán több ízben keserűen megtapasztaltam, amikor megpróbáltam helyesen interpretálni az Ön által megálmodott, a nyers koncertfelvételen eredetileg bántóan hamis szólamokat. Szánalmas erőlködésem közben végig a Mission: Impossible sorozat főcímzenéje járt a fejemben, amit a mai reggelre virradóra át is hangszereltem progresszív black metal dallá. Kíváncsian várom a véleményét, amikor ezt az izgalmas, eredeti zenei kísérletet legközelebbi találkozásunkkor alumínium baseballütőm társaságában megmutathatom Önnek, számot tartva építő jellegű észrevételeire.

Addig is kívánok Önnek jó egészséget a cirádás kurvaanyja logójú zenekarok dalainak hallgatásához.

Tengermély tisztelettel:

Kovács "Eeemész te a jó picsába!" Attila, nyugalmazott King Diamond rajongó

UPDATE: Megdöbbenve veszem tudomásul, hogy többen azt veszik le ebből a kis irományból, hogy bajom van Fellegivel. Ezek szerint ma már mindenhová kell rakni egy kibaszott smileyt, ha az ember tréfálkozni akar, mert egyébként nem egyértelmű, hogy ez egy - amúgy szerintem nyilvánvaló - baromság, baráti csipkelődés.

Gyengébbek kedvéért: az írás arról szól, hogy egy koncertfelvételünk utómunkája során többek között néhány, az eredeti felvételen bántóan hamisan sikerült háttérvokálomat kicseréltük utólag, ez bevett szokás ilyenkor, mindenki csinálja, maximum letagadja. A vokálokat a MFA lemezen dobosként és szerzőtársként közreműködő Ádám találta ki és nagy részben ő is énekelte fel ezeket. A koncerteken viszont ezeknek a szólamoknak az előadása a Superbutt zenészeire hárul, többek között rám, én meg sajnos képtelen vagyok ezeket normálisan kiénekelni, ami számos poén forrása a bulik után az öltözőben. Például senki nem azzal jön, hogy milyen faszát szólóztam a Best playsben, hanem hogy milyen "jó" volt ma is a vokál, mindezt elfojtott, vagy harsogó röhögés kíséretében. Azaz indirekt módon jól meg lettem ezzel szopatva általa, hiszen ezeket a szólamokat ő találta ki. Az indirekt amúgy azt jelenti, rejtett, közvetett, ebben az esetben a második jelentés használandó. Remélem most már világos lesz mindenkinek, hogy min kell/lehet igénytől és humorérzéktől függően nevetni, vagy szörnyülködni.

http://soundcloud.com/hal-lfej-egy-ttes/ez-m-a-turn

Sokan - legalább ketten - reklamáltak, amiért nem fejeztem be a Superbutt turnénaplót. Vádaskodtak, hogy már nem is érdekelnek a rajongóim, netán elvesztettem a lelkesedésem az írás iránt. Nos, most csattanós választ kapnak az alávaló propagandahuszárok, ugyanis új művészeti ágat alkottam, a megzenésített turnénaplót. Így megy ez. A dal, melyben különleges vendégként a Mérges Puttony Együttes közreműködik, a Halálfej Együttes már elkészülése előtt klasszikussá vált második lemezén, az "Az év visszatérése" albumon kap majd helyet, ahol számos más világslágerrel együtt gondoskodik majd arról, hogy a zenekar neve aranyozott betűkkel legyen beírva a zene egyetemes történetébe. A teljes műélvezet kedvéért a dal szövegét is mellékelem a kedves közönségnek.

Halálfej Együttes: Ez ám a turné!
(Közreműködik a Mérges Puttony együttes)

Rocker vagyok, nem vállalom
Mondj egy haknit, elvállalom
Bejárom a fél világot
Szedjé velem szóvirágot
Itt egy hegység, ott egy puszta
Turisták a turnébuszba'
Fullad a bánat féldecibe
Hazamennék má'a gecibe

Ez ám a turné, hajj, de csudajó!
Ez ám a turné, bassza meg a ló!

Oszt ezért meg ki a hibás?
A hangszerem kontakthibás!
Gitár semmi, nincsen kontroll
A faszért nem vagyok otthol'
Lehalkittat a hangmérnök
Lettem volna inkább mérnök
Tompa hangzás, tompa agyak
És akkor még ne is igyak?!

Ez ám a turné, hajj, de csudajó!
Ez ám a turné, hogy bassza meg a ló!

Voltunk Kölnben, Music Store-ban
Pisáltam a hangszerboltban
Effektpedálra nincs pénzem
Kölcsönkérni? Azt tán' mégsem.
De a piát vedd te nekem
Művész vagyok, megtehetem
Józan észnek függöny, ennyi
Kurva jó zenésznek lenni

(A végén dupla refrén, amit együtt kell énekelni.)

Augusztus 24, Hamburg, Hafenklang - A Hafenklang klubban már jártunk három éve, amikor a Mucky Pup zenekarral turnéztunk, igaz, az akkori felállásból csak András meg én maradtunk meg erre a körre. Így megy ez. Az utazás számomra eseménytelenül telt, a nagyjából 300 kilométeres távot Darkthrone lemezek hallgatásával és alvással töltöttem, ez különösen azért volt jó, mert pont arra a számra ébredtem fel, amelyikre elaludtam. Lehet, hogy András kocsija tényleg egy DeLorean?!

Általában elég kiállhatatlan vagyok ébredés után (is), így amikor felvetődött, hogy most azonnal mennünk kell fotózkodni a Buttstrasse utcatábla alá, körülbelül olyan lelkes voltam, mint egy köbméter fáradtolaj. A klub előtt már ott állt a turnébusz, gyorsan be is pakoltunk, majd nekiálltam húrozni, mivel a Ran-on már elég megviselt volt a készlet, nem adunk esélyt holmi húrszakadásnak ugye. Közben testközelből figyelhettem a Nations Afire beállását, tényleg jó csapat ez, a végén még hallgatni is fogom őket.

A beállásunk alatt Murphy bácsi lelkesen dolgozik - semmilyen jelentős anomália nem észlelhető a GT-6 kapcsán. Egy ideig. Kisvártatva viszont újra előjön az első koncerten észlelt probléma, elnémul a gitár minden érthető ok nélkül. Mint az közismert, híresen nyugodt, türelmes ember vagyok, főleg akkor, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy szerintem kellene. Közepes szinten baszom fel magam, ami annyit jelent, hogy ordítozni még nem kezdek el, de gyakorlatilag azt kívánom, hogy bár napalmoznák le a klubot, benne velem és ezzel a telibebaszott multieffekttel. Attis le is basz, utólag belegondolva teljesen jogosan, hogy nem kell itt a balhé, de ez csak rátesz egy lapáttal az amúgy is kitűnő hangulatomra. Bemegyek az öltözőbe, és megpróbálok minden olyan lehetséges programozást kiiktatni, ami kapcsolatban áll a hangerőpedállal, hátha így működni fog. Közben azon gondolkodom, hogy Fenriznek van igaza, koncertezni egy rakás szar, év végétől én is visszamegyek black metal zenésznek.

A koncert jól indul, bizakodom abban, hogy minden hibalehetőséget sikerült kiküszöbölni, de a Lift Her közben a hangerő körülbelül fél percenként két-három másodpercre duplájára emelkedik. Már sejtem, hogy gond van. A korábbi koreográfiát követve kitépem a kábelt az effekt loopból, majd egy kiállás alatt feltekerem az erősítő reverbjén a hangerőt, legalább az legyen, ha már minden más elszállt. A buli végül lemegy, néhány Hamburgban dolgozó magyar srác is jelen van, eljátszunk nekik egy magyar számot a Szájon át formájában, amit jól el is rontok, minden adott a jókedvű, elégedett afterpartyhoz - szaknyelven, a csillogáshoz. Nahiszen.

A Nations Afire nagyon jó bulit hoz össze, egy számot nekünk is küldenek, jó arcok tényleg. Utána Todd, a dobos Jägerrel kínál, természetesen nem utasítom vissza, úgyis van mit felejteni, annak ellenére, hogy a visszajelzések alapján jó volt a buli az ominózus gikszer ellenére. Persze. Tőlem aztán bárki mondhat bármit, ha nem éreztem jól magam, pláne, hogy megint nem volt Socrates, amit sajnos közel lehetetlen eljátszani 666 millisecundos delay nélkül. Nem vicc, tényleg annyi. De hála Toddnak és a különféle legális mérgeknek, egyre jobb hangulatba kerülök. 

A kipakolás után körülnézünk a Reeperbahnon, aki esetleg nem tudná, ez Hamburg híres vöröslámpás negyede. A jányok fürtökben állnak a sarkon, kopogtatják a vállunkat, majd mikor kiderül, hogy magyar rockzenekar vagyunk, úgy eltűnnek, mintha maga a pápa szeretne gregorián kórust verbuválni belőlük. Mondjuk ezt nekem csak utólag mesélte el Nedo, végig a Darkthrone Panzerfaust lemezét hallgattam,mert anélkül nem is lehet élni. 

A galeri végül egy kocsma előtt fejezi be az éjszakát, be nem megyünk, viszont András és Todd egy kuka tetejéről osztogatják a pizzát azoknak, akik ilyen kései órán még evésre vetemednek. Végül elindulunk, másnap koncert Hannoverben, a várost ezidőtájt mindeni csak "Hangover"-ként emlegeti, tekintettel az éjszaka folyamán elfogyaszott italokra. Ennyit a rocksztárságról.

Folytatása következik holnap.

Augusztus 24, 25, Berlin, Day-Off - A két szünnap gyorsan eltelt. Tudtuk, hogy mindenképp hangszerboltba kell mennünk, pótoldandó a turné során károsodott dobalkatrészeket, Plusz nekem is szükségem volt egy új kerékfoglalatra az egyik gitárládához, amelyekkel köztudottan nem jó gurigázni, ha három kerék van alattuk. Norbert, Brucki és a Nations Afire időközben Koppenhágába tartottak egy fesztiválra. Kedvem lett volna felhívni őket, hogy megkérdezzem, hányaDÁN állunk, de végül úgy gondoltam, nincs szükség most Olcsó Poénék látogatására.

A nap folyamán összefutunk a kiadónk vezetőjével, Karllal, aki valószínűleg az egyetlen ember a világon, aki még Andrásnál is többet tud beszélni. Ki is hűlt előtte a kávé vagy háromszor. (Ez amúgy csak amolyan írói eszköz, igazából teát ivott, és nem hűlt ki, de egyébként hogy az istenbe' érzékeltessem a dolgokat?!)

A megbeszélés után feltérképezzük a berlini hangszerboltok kínálatát, sajnos dobalkatrészt sehol sem találunk, de egy korábbi koncerthelyszínen - ami egyben próbaterem és hangszerbolt is - segítséget kapunk: van Berlinben egy faszi, aki dobokat épít, hátha nála van. Holnap kell kimenni hozzá. Fasza. Akkor együnk végre valamit, mondja András, fel is keresünk egy indiai éttermet, mindenki rendel, kivéve én, mivel spórolok, meg amúgy is DIY van, a szálláson vár még a rengeteg kaja, amit magammal hoztam. Viszont arra leszek figyelmes, hogy happy hour van a koktélokra egész nap. Ó, micsoda boldogság! Gyakorlatilag ugyanannyi pénzt költök el alkoholra, mint amennyiből a többiek vacsoráznak egy jót. Így kell ezt csinálni.

Miután mindenki lefényképezkedett a McPoint Charlienál és végigolvastuk az egész kerítést, visszamegyünk a szállásra. Korgó gyomorral rohanok a nejlonzacskóhoz, kiderült, hogy minden megromlott, amit magammal hoztam, ennyit a DIY-ról. Kénytelen vagyok tovább inni. Zenésztársaimnak a Darkthrone nagyszerűségét ecsetelem, ők érdeklődve hallgatnak, de a lelkem mélyén tudom, hogy csak az ingyen pia - amit nem is én fizettem ki - miatt hallgatnak végig. Na nem baj, majd holnap folytatjuk. Vagy nem.

Másnap délelőtt eldöntöm, hogy aznap biztosan nem megyek sehová, Ezt be is tartom, mind Walter Sobchak a sabbat(h)ot. Az egész napot olvasással és zeneírással töltöm, miközben zenésztársaim megveszik a dobalkatrészeket, és mindenféle múzeumokat látogatnak. Nem baj, a szűk látókör magabiztossá tesz - így is hibátlan nap volt.

Folytatása következik.